HungaroControl

Szakemberek, akik nélkül nem lenne pontos egyetlen térkép sem

Ha azt halljuk, légi közlekedés, általában az utas- és teherszállító járatokkal, esetleg a katonai repülőgépekkel végrehajtott manőverek jutnak először eszünkbe. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a légteret tudományos és mérnöki feladatok elvégzésekor is használják a szakemberek. A HungaroControl Podcastban ezúttal a légi térképészet és távérzékelés világába nyújtunk betekintést. A beszélgetésből hallgatóink megismerhetik a légi térképészet …

Még alaposabb felkészülést tesz lehetővé a megújult NetBriefing

Új funkciókkal bővült a HungaroControl NetBriefing webalapú szolgáltatása, amely a kisgépes pilóták repüléseinek alapos tervezését, illetve a repülési tervek beadását segíti. A fejlesztésnek köszönhetően elsősorban praktikusabbá vált a felület használata, emellett egyszerűsödtek az információszerzési folyamatok is. A NetBriefinget minden bizonnyal nem kell bemutatnunk a VFR – azaz a látvarepülés szabályai – szerint közlekedő pilótáknak, hiszen …

A legjobb, ha „pofára fúj a szél”

Értelemszerűen minden repülőgép kitett a légmozgásoknak, ezért az úgynevezett szélelőrejelzések rendkívül fontosak a légi közlekedésben. Többek között ezek alapján adják ki a futópályairány-előrejelzéseket is, és gyakran előfordul, hogy a szélirány változása miatt módosítani kell a kijelölt pályairányokat. Minderről Kardos Péterrel, a HungaroControl meteorológiai csoportvezetőjével beszélgettünk. Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mit is jelent a futópályairány kifejezés. Ez, …

Dróntávlatból a szeptember végi Drónkonferenciáról

A HungaroControl immár harmadik alkalommal rendezte meg a Drónkonferencia és Expót, ezúttal a Digitális Jólét Programmal és a Magyarországi Drón Koalícióval közösen. A tanácskozás homlokterében ezúttal a hazai dróniparági kezdeményezések és fejlesztések, a pilóta nélküli légi járművek forgalommenedzsmentje és a drónszabályozás jelenlegi helyzete állt. A HungaroControl Podcast legújabb epizódjában előadókat és kiállítókat kérdeztünk az iparág …

A légtér éber őrei: a katonai repülésirányítók

A katonai repülésirányítók a nap huszonnégy órájában a magyar légtér szuverenitása felett őrködnek, és ha szükséges, riasztják a vadászgépeket. A HungaroControl Podcastban ezúttal az ő munkájukat mutatjuk be Fekete Ildikó őrnagy segítségével. A katonai repülésirányítók Veszprémből, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központjából figyelik a magyar légteret és adnak utasításokat szükség esetén. Az …

A HungaroControl a jövőbe fektet be

A Magyarországon immár másfél éve jelen lévő koronavírus-járvány számos tanulsággal szolgál, de mindenekelőtt arra ébresztette rá a társadalmat, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás, az érzékenyebb társadalmi csoportok és az oktatási intézmények patronálása. A hazai légi forgalom biztonságáért felelős HungaroControl 2021 nyarán is folytatta a rászoruló gyermekek és a fiatal tehetségek megsegítését: iskolakezdés előtt értékes adományokkal …

Tudj meg mindent a feketedobozokról!

A repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma, de időnként sajnos történnek légi közlekedési balesetek. A híradásokból és a katasztrófafilmekből is tudhatjuk, hogy az események szakszerű kivizsgálásához elengedhetetlen a feketedobozban tárolt információk ismerete. A HungaroControl Podcast évadnyitó adásából kiderül, hogy pontosan milyen adatokat rögzítenek ezek az eszközök, milyen formátumban és meddig tárolják az információkat, valamint szót …

„Az elmúlt tíz évem remek lezárása ez a szakmai elismerés”

Közel harminc éve ünneplik december 7-én a polgári repülés világnapját. Ebből az alkalomból minden évben kitüntetik a magyar polgári repülésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket. Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt az esemény, a díjazottak így 2021. június 9-én vehették át jutalmukat. Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként Magyar Polgári Repülésért Junior Díjban részesült Papp Gábor, a HungaroControl szimuláció …

A KFOR-szektor: egy különleges megbízatás részletei

A NATO megbízásából, 2014 óta a HungaroControl légiforgalmi irányítói kezelik Koszovó magas légterének forgalmát. A HungaroControl Podcast évadzáró epizódjának vendége Sági András légiforgalmi irányító, körzeti irányítási osztályvezető, akivel az egyedülálló megbízatás részleteiről beszélgetünk. Az adásból kiderül, hogy a feladat ellátáshoz milyen technológiai fejlesztésekre volt szükség, hogyan készültek fel a hazai irányítók a Magyarországtól mintegy 700 …

Magyarország felé is kerülnek a légi járatok a fehérorosz válság miatt

Bejárta a világsajtót a hír, hogy belarusz katonai gépek bombafenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítettek egy Görögországból Litvániába tartó utasszállítót. A gép minszki landolását követően azonnal őrizetbe vették a fedélzeten utazó Raman Prataszevics belarusz ellenzéki aktivistát. A példátlan eset miatt óriási nemzetközi botrány alakult ki, a világ vezetői sorra ítélik el a történteket. A HungaroControl Podcast exkluzív …